A Jászszentlászlói Nagycsaládosok Egyesülete 1997-ben alapult meg. Az alapítást indokolttá tette a folyamatos társadalmi változás, valamint aza közös igény, hogy egy új összefonódás jöhessen létre olyan családok védelmére, megsegítésére, egymás tapasztalatainak megosztására, ahol két gyermeknél több nevelkedett. Az egyesület a Nagycsaládosok Országos Egyesületének is tagja, szoros együttműködésben igyekszik mindent tenni, valamint közös érdekeinket képviselni, megvalósítandó feladatok megoldását elősegíteni.
Jelenleg 17 tagcsalád, mintegy 100 fővel van jelen. Környezetünkben igyekszünk nem csak tagjainknak, hanem rászoruló, elesett családoknak is segítséget nyújtani.
Közösségünket folyamatosan formáljuk, kapcsolatainkat ápoljuk nem csak a közös kirándulásokkal, családi napjainkkal, hanem közös adománygyűjtésekkel. Részt veszünk augusztusban a tanszergyűjtésben, adományokat osztunk a Kelet-Európa Misszió segítségével. Minden évben igyekszünk adományozni az Örömhír Alapítvány segítségével. Az idén pedig sikerült együttműködést létrehozni a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, élelmiszergyűjtésünk nagy sikerrel járt. Jó kapcsolatot ápolunk a Baptista Menedék Szolgálattal, valamint többek közt Kecskeméti székhelyű Keresztény Nagy-Családos Egyesülettel. Jászszentlászlón, jó kapcsolatokat ápolunk a helyi egyesületekkel, különösen a Jászszentlászlói Polgárőr Egyesülettel.
A JNE igyekszik Jászszentlászló község életében is részt vállalni a különböző alkalmakon, ünnepi rendezvényeken.
Egyesületünk nem csak tagokból, hanem pártoló tagokból is áll, akik folyamatosan segítik munkánkat, tevékenységünket.
Célunk a nagycsaládok értékrendjének megőrzése, továbbadása, a rászorulók segítése, valamint az együtt töltött idő feltöltődésre fordítása.
Tagjaink közé várjuk azokat a kis és nagycsaládokat, akik Jászszentlászló vonzáskörzetében vannak, szeretnének egy mozgalmas csapat részeivé válni akár tagokként, akár pártoló tagokként.
Bogdán-Csató Éva
elnök